Határtalanul! 2022

Beküldve: Iskolánk.

 

 

 

HATÁRTALANUL! 2022

2022. június 20-án, hétfőn  reggel 7.30-kor iskolánk előtt gyülekezett 27 diák az őket kísérő szülőkkel és a 3 kísérő tanár. A búcsúzkodást és a buszba bepakolást követően 8 órakor útnak indult a csapat.

A határt átlépve hamarosan már Szlovéniában utaztunk, és 11 óra után értünk Lendvára, ahol megtekintettük a Bánffy-Esterházy kastély kiállítását, Zala György alkotásainak miniatűr másait, valamint a híres hetési tájegységre jellemző viseletet és használati tárgyakat.

Ezután látogatás tettünk Lendván a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézetben. Megismerkedtünk a helyi magyarság történetével, kulturális lehetőségeivel. Utána Lendva város központjával ismerkedtünk. A Szent Katalin plébániatemplom mellett megnéztük a Szent István szobrot, tőle nem messze pedig a Makovecz Imre által épített kultúrpalotát.

Délután felkapaszkodunk a lendvai szőlőhegyre, itt felkerestük a Szentháromság kápolnát, ahol Hadik Mihály törökverő hadvezér van eltemetve. Gyönyörködtünk a csodálatos kilátásban, három ország látóhatárát pásztáztuk.

Következő történelmi úticélunk a nyugat-dunántúli Őrvidék középkori emlékeinek egyik kiemelkedő települése, Bántornya volt. A Bánffy-családhoz fűződő Árpád-kori templomon román és gótikus stílusjegyeket kerestünk, falain Aquila János gyönyörű freskóit láthattuk, köztük a Szent László legendát is. 

Késő délután Közép-Európa legnagyobb orchideafarmjára látogattunk, a Dobronak határában megépült Trópusi kertbe, ahol különleges egzotikus növényeket csodálhattunk meg. 

Eléggé fáradtan érkeztünk meg Csesztregre, ahol szuper környezetben, hangulatos 4 ágyas szobákban szálltunk meg. A finom vacsora előtt még fürödtünk egyet a tóban, lefekvésig pedig fociztunk, tollasoztunk és csocsóztunk.

Kedden a reggelit követően másfél órás kirándulásra indultunk a hármashatárra. A helyszínt Szlovénia (Türke) felől közelítettük meg. Három ország három településének (Felsőszölnök, Türke, Tóka) polgármesterei avatták fel hajdan ezt a háromoldalú gúlát, amely nem csupán a trianoni, hanem az 1919-es Saint-Germain-i békediktátumra is emlékeztet. A 384 m magasságban emelt emlékművet körbesétálva 3 országban lépkedtünk.

Ezután Felsőlendván megtekintettük Szlovénia legnagyobb kiterjedésű várát, amelynek elődjét még a 13. századi keresztes háborúk idején a templomosok építették. Később az Amadék, a Széchenyiek, a Nádasdyak, a Szapáryak, végül Trianonig a Széchenyiek birtokolták.

Egy gyors ebédet követően Battyánfalvára látogattunk, ahol a település névadójának kastélyát tekintettük meg. A mai kastély helyén egykor a Széchy család castelluma állott, amely házasság és birtokcsere útján előbb a Poppel, majd a Batthyány család birtokába került. Ez a castellum azonban 1645-ben leégett. Helyére építette 1648 és 1655 között Batthyány Ádám a ma is látható, részben felújított barokk kastélyt.

Délután Ptuj gyönyörű várához látogattunk. Megemlékeztünk Szlovénia legrégebbi városának magyar vonatkozásairól: a település IV. Béla és Mátyás király idejében Alsó-Stájerország részeként a Magyar Királyság része volt. A régi városkapuk egyikét Magyar Kapunak hívták.

A várat elhagyva Ptuj ódon városközpontjában tettünk sétát. A Flórián téren láthattuk az új városházát és a Szent Flórián szobrot, a Múzeum téren a régi városházát, mellette az ikonikus Orpheus emlékművet, a középkori Várostornyot és a Szent György plébánia templomot. A sétát fagyizással zártuk, majd visszabuszoztunk a szállásunkra.

A harmadik napot Horvátországban töltöttük. Varasdra látogattunk, és megtudtuk, hogy a város  mintegy 20 évig Horvátország fővárosa volt. Városnézésünk során felkerestük az Erdődyek várkastélyát, és tettünk egy sétát Európa talán legszebb barokk belvárosában. Megnéztük a Megyeházát, a Draskovics Palotát, a székesegyházat és a gyönyörű városházát is.

Ebéd után Csáktornya, a Zrínyiek sasfészke várt ránk. Tettünk egy sétát a csáktornyai várnál, elsétáltunk Szent Jeromos szobrához, a Zrínyi-fához, Zrínyi teljes alakos szobrához, a honvédő háború áldozatainak emlékművéhez és a turulmadaras központi emlékoszlophoz.

Este új szállásunkra, a Krk-szigeten lévő Omisalj egyik szállodájába érkeztünk.

A negyedik napon, csütörtökön reggeli után egy 90 perces hajókiránduláson vettünk részt. Retró zene mellett, igazi adriai hangulatban gyönyörködtünk a Krk-sziget látnivalóiban.

Ebéd után a Fiuméhez tartozó Tersattoba látogattunk. A Tersattoi Mária búcsújáró templom kápolnája magyar hadihajók emlékét őrzi. Felsétáltunk Tersatto várába is, amelyet a Frangepánok építettek a 13. században. Gyönyörködtünk a nagyszerű kilátásban.

MA várból lesétálva megismerkedtünk Fiume történelmi belvárosával, a korzón található Óratoronnyal, a kikötővel és annak magyar felirataival. Meglátogattuk a magyar időben épült piacot, a színházat, és sok más fontos épületet tekintettünk meg: ilyenek a Kormányzói Palota, a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság épülete, az Adria-palota és az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt. székháza. Felkerestük a magyar feliratú kikötői bójákat és a Baross emléktáblát.

A kikötőt elhagyva az egykori Andrássy úton keresztül megérkeztünk a valamikori Kossuth Lajos Korzóra. Fiume belvárosában útba ejtettük még a fiumei ferde tornyot, a római kaput, a bíróság épületét és a látogatható alagutat (háborús időkben óvóhely) a sétálóutca alatt. 

Este úsztunk egyet a tengerben, és bőséges svédasztalos vacsorával zártuk a napot.

Pénteken bepakoltuk a csomagjainkat a buszba, és a tengerparttól Magyarország felé vettük az irányt. Ezt a napot Zágrábban, Horvátország fővárosában töltöttük. Meglátogattuk a Káptalandombon emelt székesegyházat, benne a Szent István kápolnával, ahol Szent László koronázási palástját is láttuk. Megnéztük Erdődy Tamás, valamint az 1919-es újratemetésük óta itt nyugvó Frangepán Ferenc és Zrínyi Péter sírját is.

A Káptalandombi városrészből átsétáltunk a Felsővárosba, itt megnéztük a Jellasics-teret és a Jellasics lovasszobrot a főtéren, majd a dombon felsétálva az öreg kapun át a Szent Márk-térre érkezünk. Itt található a horvát Szábor, vagyis az országgyűlés, amelyen Horvátország és Zágráb címerét Zsolnai-cserépből rakták ki. Majd a felvonók menti lépcsőkön visszatértünk a sétálóutcára és a városközpontba. Rövid szabadprogram következett, ami lehetőséget adott ajándékok, úti emlékek vásárlására.

Tartalmas öt nap után, élményekkel feltöltődve érkeztünk meg az esti órákban Pécsre.

 

Jurisics Akadémia

Beküldve: Iskolánk.

10 éves a Jurisics Akadémia

Évente két alkalommal rendezzük meg iskolánkban a népszerű „diákkonferenciát”, a Jurisics Akadémiát. Ez a folyamatosan színesedő és tökéletesedő program a 2009/10-es tanévben indult, és az évek során Mini Akadémiával és Angol nyelvű Akadémiával is bővült. Három éve pedig új színfoltot hozott az Ifjúsági Akadémia, melynek keretében a tudományos területen már sikert elért egykori diákok mutatkoznak be kisebb diáktársaik előtt.

Az intézmény szomszédságában található a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) pécsi székháza, mely befogadta a „kis akadémikusokat” és helyet biztosít a legjobb előadásokból álló év végi zárórendezvénynek. Ilyenkor Prof. Dr. Lénárd László, a Pécsi Akadémiai Bizottság (PAB) elnöke az esemény védnökeként köszönti és bátorítja a patinás épületben prezentáló diákokat.

Az élethosszig tartó tanulás jegyében, a belső motiváció és a tudás iránti vágy felkeltése, a tehetségígéretek felfedezése szándékával indítottuk el intézményükben a Jurisics Akadémiát. A program indulásában Fenyősi Erika történelem tanárnő vállalt kezdeményezően részt.

A Jurisics Akadémia egyfelől lehetőséget ad a bemutatásra és bemutatkozásra azon diákoknak, akik a tanórán szerzett tudásukat érdeklődési körüknek megfelelően kibővítették. Másfelől azoknak is, akik nem tartoznak a tehetséggondozás „versenyképes” csoportjába, tanulási problémákkal küzdenek: az ő tanulási motivációjukat erősíti a sikeresség, a munkájukra adott segítő, formáló visszacsatolás, az, ha őket érdeklő témákkal foglalkozhatnak és ezzel a tanulás érdekes és kellemes tevékenység lehet számukra, olyan helyzet, melyben jól érzik magukat.

A diákelőadások témája nem kell, hogy szorosan a tananyaghoz kapcsolódó legyen. Olyan elfogadó, támogató légkört teremtünk, melyben a diákok gátlásaikat leküzdve, saját kis közösségükből kilépve bemutatkozhatnak. Arra ösztönözzük őket, hogy elmélyedjenek, kutassanak a számukra érdekes témákban és tudásukat társaiknak prezentálják. Az iskola volt növendékei a középiskolás éveik alatt kötelező közösségi munkát kisebb társaik mentorálásával, a diákzsűri munkájában való részvétellel iskolánkban is teljesíthetik.

A konferencián tanárokból és diákokból álló zsűri értékeli arany, ezüst vagy bronz fokozattal a diákokat. A tartalmi szempontok mellett az előadás módját is figyelembe vesszük. Mindig részletes, személyre szabott értékelést adunk, melyben a fejlesztendő területekre is rámutatunk.

Az értékelés a 3-8. évfolyam egész ideje alatt zajlik, végigkíséri azt. A diákok nem egymással, inkább önmagukkal verselyeznek. Az a diák, aki három arany minősítést gyűjtött, emlékplakettben részesül a tanévzáró ünnepélyen. Pályázati források és szülői támogatás teszi lehetővé, hogy tárgyi és élményajándékokkal is jutalmazzuk a résztvevő diákokat.


Jurisics Akadémia záróünnepélye az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Székházában 2026



Loading...


Jurisics Akadémia záróünnepélye az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Székházában 2023


Jurisics Akadémia záróünnepélye MTA PAB Székházában 2022


Loading...


Boldogságóra Program

Beküldve: Iskolánk.

 

 

Happiness in the sad, grey world

Drawing: Anna and Timi, animation: Timi (Jurisics Primary School, Pécs, class 6A)

We live in a sad and grey world where everybody is unhappy except for Skylart and Midnight. They're the only happy people in this world. Midnight wakes up in the morning and she goes to the shop to get some food. In the street she is stopped by a police officer because she looks colourful and happy and they are banished from the city. Midnight is sad but she manages to get to the shop. After the shop she gets on the bus where a girl (Elena) is bullied by a group of girls. Midnight helps the girl and they have to escape. When Midnight got home, she went to sleep. They were woken up by a loud noise. The city dwellers were rebbelling against the colourful people, the broke in windows and doors. Elena, the girls who was saved by Skylart and Midnight joins them and tries to explain that "Happiness makes you happy". Most of the town people join them and turn colourful.

Boldogság a szomorú világban

Rajzolta: Németh Anna, animálta: Klotz Tímea (Pécsi Jurisics Utcai Általános Iskola 6.a osztályos tanulói)

Egy szürke és szomorú világban élünk, ahol mindenki szomorú kivéve Skylar-t és Midnight-ot, akik színesek és boldogok. Sok kaland után sikerül megmenteniük egy szürke lányt a zaklatóitól, ezért a lány (Elena) átáll az ő oldalukra és megmagyarázza a városiaknak, akik kitiltották a városukból a színes embereket, hogy "A boldogság tesz színessé". A városiak többsége elfogadta ezt és elkezdtek ők is színesedni. :)

 

 

"Azért vannak a jóbarátok" című kisfilm

A november hónap témája "A társas kapcsolatok ápolása" volt. A 6.a osztályos tanulók 2. csoportja (Barátokközt6a) elnyerte a hónap csoportja címet az "Azért vannak a jóbarátok" című kisfilmmel.

A filmet rendezte: Százados-Bezzegh Olivér 
Operatőr: Kovaliczky Máté
Szereplők: Százados-Bezzegh Olivér, Novreczky Csenge, Salamon Petra, Tóth Gergő, Lakatos Levente Bálint

Boldogságóra Program

Beküldve: Iskolánk.

*Bővebb információ a boldogságóra programról a www.boldogsagora.hu weboldalon érhető el.

 

Örömmel tudatjuk, hogy a 2023/24-es tanévre elnyertük az Örökös Boldog Iskola címet.

 

boldogovodaiskola2020 oklevel P14371024 1

 

Örömmel tudatjuk, hogy a 2022/23-es tanévre elnyertük az Örökös Boldog Iskola címet.

 

boldogovodaiskola2020 oklevel P14371024 1

 

Örömmel tudatjuk, hogy a 2020/21-es tanévre elnyertük a Boldog Iskola címet.

 

boldogovodaiskola2020 oklevel P14371024 1

 

BOLDOGSÁGÓRA PROGRAM

A teljes jól-lét elérését elősegítő gyakorlati és elméleti tudást, saját élményre alapozva átadó életkor-specifikus program. (Prof. Dr. Oláh Attila)

„Arra törekszünk, hogy a Boldogságórák derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai fokról fokra kibontakoztassák a derűt és életszeretetet. Gyermekeink így a jövőbe vetett hittel, bátran járják végig a felnőttséghez vezető utat, majd boldogságra képes emberré válhatnak.”

Prof. Dr. Bagdy Emőke, a Jobb Veled a Világ Boldogságóra program fővédnöke,
a Boldogságóra könyvek társszerzője,
klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta,
a Személyiség- és Klinikai Pszichológiai Tanszék professor emeritusa

A program kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez.

A PROGRAM CÉLJA:

  • optimista, magabiztos és kitartó iskolásokat neveljünk, akik észreveszik az élet szépségeit, az örömteli pillanatokat és boldog, határozott, pozitív énképpel rendelkező iskolássá, majd felnőtté váljanak
  • vezérfonalat adjon a diákoknak, hogy könnyebben nézzenek szembe a kihívásokkal, képesek legyenek megbirkózni a problémákkal
  • lehetőséget adjon a testi-lelki egészség megtartásához szükséges tényezők tanulmányozására és tudatosítására
  • fokozzák a koncentrációs képességet, fejlesszék a divergens gondolkodást és kreativitást, ezáltal javul az iskolai teljesítmény
  • sokkal jobban fejlődjön a diákok megismerési és szociális képessége, társas kapcsolatuk javuljon, toleránsabbak legyenek
  • ellensúlyozza a negatív érzelmeket, ezáltal a diákok kiegyensúlyozottabbak legyenek, szeretetre való képességük, nyitottságuk erősödjön

 

A PROGRAM TEMATIKÁJA

A hála gyakorlása

Az optimizmus gyakorlása

A társas kapcsolatok ápolása

A jó cselekedetek gyakorlása

A célok kitűzése és elérése

A megküzdés gyakorlása

Az apró örömök élvezete

A megbocsátás gyakorlása

A testmozgás gyakorlása

Fenntartható boldogság

Cím

  • 7624 Pécs, Jurisics Miklós utca 17.

Kapcsolat

  • +36 (72) 518-110
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.