Jurisics filmpályázat
KORONAVÍRUS TUDNIVALÓK
Koronavírussal kapcsolatos intézkedések
Kedves Szülők!
A Pécsi Jurisics Utcai Általános Iskola vezetése ezúton tájékoztatja Önöket a kialakult állapotra vonatkozóan, a jelenleg érvényes rendelkezésekről. A legfrissebb Kormány sajtótájékoztatón elhangzottak alapján (2020.03.11. 14:00) az állami fenntartású köznevelési intézményekben egyelőre nem indokolt a nevelési-oktatási munka felfüggesztése. Vannak azonban korlátozó, preventív jellegű intézkedések. Ezek a következők. Előre nem látható ideig felfüggesztésre kerültek a közös iskolai programok, ünnepségek, így a most pénteken megrendezésre kerülő március 15-i ünnepély is. A Lázár Ervin Program keretében szervezett valamennyi esemény felfüggesztésre kerül. Hasonlóképpen felfüggesztésre kerülnek a Határtalanul! programok, valamint a negyedikes úszásoktatás is.
Intézményünkben kiemelt figyelmet fordítunk a megelőző célú fertőtlenítésre is, melynek keretében, minden mosdóban fertőtlenítő szappanok kerültek kihelyezésre. Emellett minden délelőtt, a szünetek között fertőtlenítőszeres áttörlést kapnak az illemhelyiségek kilincsei is. Kihelyezésre került továbbá a főbejárat mellett egy, elsősorban felnőttek számára használható/használandó kézfertőtlenítő adagoló is.
Felhívjuk a kedves szülők figyelmét, hogy a pánik elkerülése érdekében, csak a hivatalos kormányzati tájékoztató oldalon (https:koronavirus.gov.hu) szereplő információkat vegyék figyelembe.
Kérjük a kedves szülőket, hogy amennyiben gyermekük bármilyen módon kapcsolatba kerülhetett fertőzött személlyel itthon, vagy külföldi tartózkodásuk során, illetve ha bármilyen tünetet észlelnek, ne jöjjenek be az iskolába, maradjanak otthon és haladéktalanul hívják fel telefonon a háziorvosukat, és kövessék az ő utasításait, ezen kívül más teendőjük nincsen.
Köszönjük!
Farsang
Alsós farsang: 2020.02.20. 15:00 - 18:00
Felsős farsang: 2020.02.21. 16:00 - 19:30
Alapítvány
személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával!
Szülők-nevelők jelmezbálja
Pályázatok
36 tablókép díszíti iskolánk folyosóját.
A kiállítást az Ismerd meg városod!
NTP-KNI-18-0103 pályázat támogatásával valósítottuk meg.
A kiállítás képei digitális formában itt megtekinthetők:
2019.05.13-17 HATÁRTALANUL! kirándulás Erdélyben
Alapítvány
Jurisics Iskola Tanulóinak Segítése Alapítvány
7624 Pécs, Jurisics Miklós utca 17.
Számlaszám: 10200012-24076182-00000000
Adószám: 18300185-1-02