A Pécsi Jurisics Utcai Általános Iskola

 

Tájékoztató leendő elsős szülők részére

  • Általános tantervű általános iskola vagyunk, 8 évfolyammal, a legtöbb évfolyamon két, párhuzamos, általában 15-25 fő közötti létszámú osztályokkal.
  • Jelenlegi létszámunk, diákokat tekintve 252 fő, tehát családias jellegű iskola vagyunk, nem tömeg-oktatásban gondolkodunk, hanem igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni a gyerekek, mint egyén, mint egyéniség megismerésére és képességeinek minél hatékonyabb kibontására. Erről részletesen kicsit később.
  • Az oktatás három szintes épületben zajlik, melynek minden termét igyekeztünk otthonosan, barátságosan berendezni.
  • Alsóban a mindennapos stabilitást jelenti a kis diákoknak az, hogy osztálytermi rendszerben gondolkodunk, vagyis a diákok egy adott teremhez vannak rendelve és minden típusú órán itt tartózkodnak. Az óráik zömét az osztályfőnök tanító néni tartja. Felsőben, békeidőben, ez már szaktantermi rendszer, most azonban az osztályok keveredését elkerülendő (koronavírus helyzet miatt), felsőben is osztálytermi rendszer van kialakítva.
  • Pécsi viszonylatban nagy udvarral rendelkezünk, melyet a gyerekek szabadon használhatnak a szünetekben jó idő esetén. Szintén jó idő esetén rendelkezésünkre áll egy ún. külső tanterem, melyet most a gyermekek is birtokba vehettek. Az udvari terek felújítása, bővítése tavaly kezdődött a kinti tanteremmel, és idén folytatódik a kosárpálya felújításával, valamint a padok és korlátok festésével, illetve faültetésekkel.
  • Idén két osztályt tervezünk indítani, osztályonként 20-23 fővel, mely minden szempontból a legideálisabb tanárnak és diákoknak egyaránt. Folytatnám az új NAT-al, illetve ezzel összefüggésben iskolánk elsősökre vonatkozó tantárgyi struktúrájával.
  • Az új NAT figyelembe véve a diákok leterheltségét, új tantárgyi struktúrát alakított ki, melynek következményeként minden köznevelési intézménynek át kell dolgoznia, augusztus 31-ig a pedagógiai programját.
  • A leendő elsősöket tekintve a kötelező alapóraszám 23-ról 22-re redukálódott, míg a kötelezően választható maradt kettő, tehát egy héten összesen 24 órájuk lesz. Az alap óraszám kötött, ez minden köznevelési intézményben Magyarország területén ugyanazokat a tantárgyakat, ugyanabban az óraszámban tartalmazza.
  • A maradék két óra, a kötelezően választható az, amiben az intézmény sajátossága egyrészt megnyilvánulhat. Ez a két óra nálunk 1 angol idegennyelv órában, illetve egy ún. töprengő órában van meghatározv A töprengő óra egy olyan iskolánkban bevezetett speciális óra, melyben szerepet kap minden olyan tevékenység, mely játékos formában fejleszti a gyerekek kognitív képességeit. A foglalkozáson helye van többek között a logikai gondolkodás fejlesztésének, a szókincs bővítésének, vagy éppen az elmélyítő gyakorlásnak is. Egy két példa a töprengő órák tanmenetéből:
    • Alapvető téri irányok megismerése saját testrészek közvetítésével, térbeli irányok, viszonyok megismertetése a körülötte lévő tárgyakkal (1. osztály)
    • Ok-okozati összefüggés, eseménysor összeállítása: képsor, mondatok, megkezdett mondat folytatása, befejezése, képhez tartozó igaz állítások megkeresése, gyűjtése, válogatása (2. osztály)
    • Gyurmázási technikákkal különböző formák, méretek alakítása minta után, megváltoztatása, a taktilis csatorna fejlesztése a vizualitás kizárásával (3. osztály)
    • A kiejtés, az értő kifejező (színpadi) beszédkészség fejlesztése, elemi dramaturgiai ismeretek elsajátítása (4. osztály)
  • Már első osztályban, a heti egy angol óra mellett megjelenik plusz heti egy órában az angol óravezetésű testnevelés óra is. A heti öt testnevelés órából tehát 1 angolul zajlik. A gyerekek már elsőben az utasítások, dicséretek egy részét angolul kapják.
  • Negyedik osztályban második idegennyelvként belép a német, mint kötelező második idegennyelv. Iskolánkban tehát angol és német idegennyelv oktatása folyik.
  • További sajátosságként kiemelnénk a városi szinten is ismert és elismert programsorozatunkat, a Jurisics Akadémiát, mely a Magyar Tudományos Akadémia és iskolánk közös projektje. Lényege az, hogy a diákok az érdeklődési körüknek megfelelő, szabadon választott témából ppt-s rövid előadást tarthatnak kortársaiknak. Ezeket bronz, ezüst és arany minősítéssel jutalmazza a szűri. Van egy őszi és egy tavaszi forduló. A két forduló legjobbjai előadóként részt vehetnek a nívós év végi MTA székházban megrendezett záróeseményen, szülők, diákok és akadémisták társaságában. Az Akadémia sorozat az évek alatt folyamatosan csiszolódott és kibővült a Mini Akadémiával, az Angol Akadémiával, valamint volt tanítványaink nagy örömére az Ifjúsági Akadémiával.
  • A fentieken túl idén iskolánk nyert a boldog iskola pályázaton, melynek keretében a boldogságórák megtartásakor képzett pedagógusaink a pozitív pszichológia eszközeit használják. Célja az, hogy a gyerekek könnyebben nézzenek szembe a kihívásokkal, képesek legyenek megbirkózni a problémákkal, valamint hogy lehetőséget adjon a testi-lelki egészség megtartásához szükséges tényezők tanulmányozására és tudatosítására.
  • A középiskolai beiskolázást tekintve azt tudom mondani, hogy a nyolcadikos diákjaink 90%-a minden évben gimnáziumban tud továbbtanulni.
Említésre méltók versenyeredményeink is, sokszor országos szinten, elsősorban történelem, rajz, sport, azon belül is ritmikus gimnasztika és torna, valamint atlétika területeken.

  • A hatályos jogszabályok szerint az általános iskolában 16 óráig foglalkozásokat kell tartani, valamint a tanulóknak kötelessége a 16 óráig szervezett egyéb foglalkozásokon részt venni. Ezek a szabályok minden évfolyamra vonatkoznak. (1-8.) Iskolánkban az 1-8. évfolyamon a törvény előírásainak megfelelően szervezzük meg a tanórák utáni 16 óráig tartó foglalkozásokat (napközi, tanulószoba, szakkörök, korrepetálások stb.) A 16 óráig való benntartózkodás alól a szülő kérhet felmentést, ez azonban csak felsőben jellemző.
  • A diákoknak a délutáni szakkörökön túl lehetőség van sport-, kézműves és zenei foglalkozásokon is részt venniük. A kézműves foglalkozásokat a Berze Nagy János alapfokú Művészeti Iskolából érkező kolléga tartja itt az iskolában. Hasonlóan a zeneoktatást is egy külsős iskola, az Agócsy László zeneiskola tanárai tartják.
Hit- és erkölcstan

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 35. §, valamint a 22/2013.(III.22.) EMMI rendelet rendelkezéseinek alapján az állami fenntartású általános iskolák minden évfolyamán meg kell szervezni az etika és a helyette választható hit-és erkölcstan-tanítást.

Bármelyiket is választják, azon a tanuló heti ez órában vesz részt. Az etika tantárgyat alsó tagozaton valamennyi tanítónő oktathatja e tárgyat. Felső tagozaton képesített pedagógusunk végzi az etika tanítását. A hittant külsős oktatók szintén itt helyben oktatják. Mindkét tantárgy integrálva van az órarendben.

  • Iskolánkban a KRÉTA e-napló rendszerét használjuk, mely, amellett, hogy naprakész információkat ad a gyermek tanulmányi munkájáról, lehetőséget ad a szülőkkel való még aktívabb együttműködésre is.
  • Az iskola hivatalosan három felületen tájékoztatja a szülőket. Az első az iskola hivatalos honlapja. Itt megtalálhatóak a friss információk, valamint olyan jogszabály szerint is kötelezően megjelenítendő elemek, mint például az iskola pedagógiai programja, vagy például a házirend.
A második a KRÉTA e-napló felülete, melybe Önök is külön kóddal tudnak majd belépni. A harmadik pedig az iskola hivatalos Facebook oldala.

Végezetül röviden a beiratkozásról.

Tanköteles az a gyermek, aki legkésőbb augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét. A beiratkozás 2021 április 15 és 16-án lesz itt az iskolában személyesen, ha a járványügyi helyzet engedi. Ha nem engedi, minthogy most legutóbb nem engedte, akkor online beiratkozás lesz. A konkrét időpontot a Tankerület határozza meg. Minden fontos információ egyébként elérhető lesz a honlapunkon és a közösségi felületen jó előre. Ilyen, hogy mit kell hozni, utcajegyzék, stb.

Cím

  • 7624 Pécs, Jurisics Miklós utca 17.

Kapcsolat

  • +36 (72) 518-110
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.